Sétamárta

 Tegnap este valahogy Mosonyi Alíz alábbi szösszenete jutott eszembe. Nem tudom miért. Talán mert azt éreztem, most én vagyok "Sétamárta". Mert kivételesen annyit mentem (sétáltam) a héten, nagyrészt megvolt a 6000 lépés, és már majdnem azt kezdtem érezni, hogy pörögnek le rólam a kilók (egészen addig, amíg megint meg nem próbáltam egy-egy régi ruhadarabomat, ami szorít, még mindig, persze...)

Szóval a szösszenet: (ami amúgy, még ezen gondolkodtam,talán jótanács lehetne így a választások előtt is... )

A Komoly Tanácsok Boltjában föl-alá sétál a boltos, Doktor Sétamárta. Jönnek a vevők, kérdezik tőle, mondja meg, Doktor Sétamárta, hagyma vagy alma, titokban vagy tudottan, ébren vagy álomban, piros vagy fekete, ajtó vagy ablak, nyitni vagy csukni, foggal vagy körömmel, vajjal vagy mézzel, előbb vagy utóbb, ölelni vagy csókolni, életre vagy halálra. Sétál föl-alá Doktor Sétamárta, lehet, hogy hagyma, lehet, hogy alma, lehet titokban, lehet tudottan, lehet, hogy ébren, lehet, hogy álomban, lehet, hogy piros, lehet, hogy fekete, lehet az ajtó, lehet az ablak, lehet, hogy nyitni, lehet, hogy csukni, lehet foggal, lehet körömmel, lehet, hogy vajjal, lehet, hogy mézzel, lehet, hogy előbb, lehet, hogy utóbb, lehet ölelni, lehet csókolni, lehet, hogy életre, lehet, hogy halálra, menjenek haza szépen.

Amúgy T-n gondolkodtam, hihetetlen, hogy az idő mennyit segített, nézem néha (mert viszonylag sokszor összefutunk, templomban, rendezvényen), szóval nézem, messziről, teljesen idegen és külső szemmel, és néha eltűnődöm rajta, hogy ha jól  gondolom, hogy hogyan is alakult az élete, az gáz. És ha úgy van, ahogy gondolom, akkor szégyenlem is magam, mert nem kívántam neki éppen jókat (igazából mindig azt mondtam, hogy nem kívánok neki rosszat, semmivel sem rosszabbat, csak azt úgy kapja vissza, mint amit én éltem át, meg veszítettem az életből, miatta). Szóval a legutolsó infó, ami úgy eljutott hozzám, az volt, hogy megkereste a diákkori szerelmét, össze is jöttek, már kivitte magával Hollandiába is a hugához - ez fájt - és hogy árulja a házát, mert Győrben akar venni egy lakást - ami mindig is álma volt - mert a hölgy meg másik megyében él, így közelebb vannak, mittudomén. Szóval, a házat eladta, a kisebbik gyereknek szerzett albérletet, és kirakta (a gyerek nagyon gázos, drogozott is, nincs munkája, pszichés eset is, és állandóan kerüli a falut magányosan, éjjel is, hajnalban is, és állítólag az anyja is elhatárolódott attól, hogy hozzá költözzön. Nekem ezek a dolgok is furák, mert bár felnőttek a gyerekek náluk, úgy elengedték a kezüket, hogy ihaj.). Szóval idáig tudtam a dolgot, de aztán mostanában minden hétvégén ottvan a templomban, és megy a hétközbeni jógákra is, és megy az evangélikus énekkarra is napközben, ami annyit jelent, hogy itthon van. Annyit tudok, hogy az anyjához költözött (egy telekre épültek, ergo ha eladta a házát, és átcuccolt az anyjához, napi szinten látja a régi otthonát). Azt rakom össze mindebből - hogy még nem költözött el - hogy szerintem nem sikerült az a kapcsolata sem. Valszeg nem jött össze, és ha így van, akkor tényleg nagyot szívott, mert igazából mindenét elveszítette a régi életéből. Az anyukája is fura - mindig is az volt - meg ő is, meg a gyerek is... olyan rossz amúgy ezt így "érteni", de nem a saját meglátásom, hanem ezt másoktól hallottam, hogy "furák" és hogy gond van velük, és ilyen az egész család. És igen. A fura meglátások, a fura nézőpontok, a viselkedés sokszor, a bizonytalanság, a hirtelen és kiszámíthatatlan döntések, változtatások... Na mindegy. Szóval, azt hiszem, ebből az egészből mégsem én jöttem ki legrosszabbul, és ami még fontos, nem rajtam múltak dolgok, nem miattam történtek, hanem miatta, valami vele nem okés. Ezt mutatják a későbbi cselekedetei is. Ez... hát nem egy szép történet. Amíg én szépen szedtem össze magam az elmúlt években, illetve megvolt mögöttem és bennem azért a stabilitás, ő ugyanúgy hullámzott, mint korábban, vagy mint mindig. Most épp megint olyan talajtvesztett - kicsit elhanyagolt is, a görnyedt, vesztest tükröző tartásáról nem is beszélve - szóval néztem vasárnap is, és komolyan,majdnem sajnáltam, de legalábbis sem haragot, sem fájdalmat nem éreztem, inkább olyan... dejóhogyneménvagyokottvele-érzésem volt. Megkönnyebbülésnek hívják.... és hogy Sétamártánál maradjak... mindegyikük egyedül sétál. T., a fia, és a mama is.